Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kíméletlenek (vers) Pannon Tükör 2017. 03. 43.

2017.08.04

Kíméletlenek

 

Jönnek az egyetlen,

disznóbél-vékony utcán, a vár végéig,

ahol a szakadék fölött a zavarba ejtő szobor áll.

Államalapító, palástján golyónyomokkal,

aligha mond számukra az itteniekről valamit.

Vér- és ürülékfoltok a kövezeten.

Miként a Cloaca maxima környékén Rómában,

örökké fú és büdös a szél.

Szenvedéllyel tépik szét a mondatokat,

s darabjaikban odalökik a házfalaknak.

A vakolattal együtt hullnak a faltövekre.

Bűzben cikázik a fecske, mocsokban nő a fecskefű.

Gubbasztanak a várfokon,

lefolytatva vitáikat, amelyekből

az erre felé lakókat szüntelen kihagyják.

Azokat ugyancsak, akik otthonukban maradtak,

vagy bárhol is, de megvan az otthonuk.

Olykor zenét, négy húron pengetőst hallgatnak,

körtánchoz láb elég sosem kerül.

Egymásnak dőlve kultuszt építenek

és több tornyos várost, az ellenségét.

Van, hogy híreket kapnak és újabb muníciót

a gyűlölethez. Úgy ülnek lábukat lógatva

a mélység fölött, mint akik így élnek évek óta.

Nem marad kímélet semmi.