Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kentaur, Korunk 2016

2016.12.23

… forrást.

kentaur

 

 

Nem jár, pedig járhatna a vízen.

Már nem az. Már másmilyen.

Korábban másféle egésznek rémlett

benne a részlet, a darab, a hányad,

s nem ígérte, hogy afféle másik

szóvá alakul. Inkább volt teljes

a töredékében, amivé válhat,

azt nem vesztette magában el.

Részeiben lehetett ép. Zúzatlan

az elemében. Nem pofázik,

ha a teljeset akaró részre vágyik,

és azt nem találja meg abban,

aki hitte őt, s tenyérrel nem vágja

háton, mert darabokra szedve

a látatlanságba ejti,

mint hidat a ködben a hídfő.

 

 

*

 

A kentaur hány világban él,

ámbár a teste két világ,

és a nyelve mindig is a másiké?

 

Végtére is nem ló és ember keveréke.

Halé és asszonyé. Sasé és apostolé.

Mendelé és a Mirabilis jalapáé.

 

A kentaur mindenkor valami,

ami más. Szemközt van és

csupa-csupa szólítás!

 

*

 

Kutyáé és emberé akart volna lenni,

ebben több a szilajság és nehezebb az altest,

mint a reá illesztett törzs és koponya,

abban több a hűség és a függő tekintet,

de a sors, tudható, ilyen a természete,

közbeszólt, a maga alkatát követve

formázza az átmeneti lényeket.

 

*

 

A kentaur öreg, alkalmatlan a délutánra,

mondja, de egyebet is gondol:

harminchárom év után

már senkit sem lehet megváltani,

mert a bűn, miként a gyapjút a moly,

szétrágja az élő test szövetét.

Ebben a korában az embernek narratívája lesz,

elkezdi az idő fonalára felfűzni a napokat,

s emlegeti, melyik a hétfő és melyik a péntek,

de mindannak az akarásától

ami végtelen és örök, megszabadul.

A kentaurrá válás akként kezdődik,

hogy a kentaur dokumentálja azt, ami.

Együtt kezd élni önmagával,

mint a szeg, amelyet nem vertek bele a fába,

s megelégszik a nedves levegővel,

amely rétegről rétegre bontja a rozsdával el.

Ugyanott élni másként,

mint ahogy élni adatott, nem lehet.

A test kettőt képvisel ugyan,

de magamagával azonos.

A lélek az, ami dupla lesz,

kezet utánoz, olykor bordát,

hol ezt, hol azt a testrészletet,

mintha a hozzája tartozónak,

a nehezékének

így könnyebb lenne.

Pusztán több lesz idővel,

mint ami elviselhető.

De mi az, ami,

vakbél a vastagbélből, kizáródik,

s begyullad és fáj?

Akad lény, ugyancsak félember,

aki alul huszadik század,

de fenn felhőkből áll,

és sok más idő darabjaként

viseli magán az egybeforrást.