Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Art Lover: Tépett plakátok - Géczi János: Carmen figuratum. Bahia Music Galeria 2001.

2008.11.30

Tépett plakátok - Géczi János: Carmen figuratum



























Géczi János: Carmen figuratum. Magyar Műhely Kiadó - Laczkó Dezső Múzeum, Budapest-Veszprém, 2002


A roncsolás nagy művész, de csak egyike azoknak a destrukciós eljárásoknak, melyekben annyi múlt századi alkotó szeretett lubickolni. Roncsolni lehet szándékosan, emberi tudatossággal, de a természet is hasznos roncsoló lehet, ha az eredménybe valaki belelátja a művészetet. A kettő szinte egy és ugyanaz. A közönség számára nem perdöntő, hogy valaki egy talált plakátroncsolást emel be szerzői aláírásával a művészetbe, avagy ő maga készít egy műfaji tekintetben azonos műalkotást. Mindez csak az alkotó számára lényeges, hiszen választhat, miben leli örömét: a teremtésben vagy a rámutatásban?

























Géczi János számára mindkettő megadatott, hiszen legújabb kötetének tanúsága szerint mindkét módszer iránt vonzalmat érez, bár polifón alkotói hajlamait nem azonos mértékben láttamoztatja a vizuális költeményeket prezentáló anyagban. Tulajdonképpen a történeti mélyrétegből, az antik líra formabontó példáiból indul ki, ám úgy gondolom, hogy itt nem a korabeli képversek tisztelete vagy inspiratív hatása a mérvadó számára, hanem inkább azé a világé, amelyben létrejöhettek. A középkori formaversek nem művészi értéküknél fogva oly jelentősek számára, hanem mert egy olyan kornak képezik szellemi hozadékát, amely egészében véve bámulatot és tiszteletet érdemel a jelenkor emberétől. Meglátásomat Géczi opusának egészére alapozom, amely legbensőbb szellemiségében és lelki kiterjedéseiben mutat erős vonzalmat az ó- és középkor civilizációja iránt. Tekintve, hogy Géczi író-költő ember, nem pedig polihisztor vagy posztmodern kultúrmenedzser, a legtermészetesebb dolog, hogy eredendően költészettani kötődéseit hangsúlyozza.
























Az antik világ embere zárt körű szövétnekekbe mintázta vonalírásból elrugaszkodó formaverseit, a huszadik század embere pedig a profán üzeneteket tartalmazó utcai plakátokat halmozta egymásra, hogy még inkább nyomatékosítsa világának kaotikus állapotát, vagy hogy kiutat keressen belőle. A múlt század negyvenes éveinek francia plakátszaggatói (affiches lacérés) mindenekelőtt az eldologiasult világ köznapi reklámüzeneteinek elvonttá tételével szálltak harcba az értékvesztett fogalmak megtisztításáért, az olasz Mimmo Rotella viszont a pop art látványossága felé mozdította ki a szaggatás eljárásából kiköpülhető emelkedettséget, a hatvanas évek elején. Ez a lelemény aztán hamarosan elfogadott és széles körben népszerűvé lett technikai fogásként kamatozódott, elsősorban az olasz művészeti közeg radikális költészeti erezetében, ahol akkoriban még igencsak kitapintható volt a futurista hagyomány totális szabadságeszménye.



























Géczi plakátroncsolásainak helyszíne javarészt úgyszintén az itáliai miliő. Nincs rá utalás, hogy ezek a dinamikus képek egészében talált leletek-e, talált ikonikus állagokban eszközölt, korlátozott mértékű beavatkozások, avagy egészében véve a szerző új minőségek érdekében való romboló cselekedetének a megállapodottságai. Ez talán nem is elsődleges kérdés. A művek szimpatikus tulajdonságát abban látom, hogy bizonyos fokú manuális érzület fűződik hozzájuk; a magas fokú technológia képi termékeibe hátulról belenyúl az emberi kéz, hogy visszakérje magának a pragmatizmustól mentes szépséget és tisztaságot. Egy fejtési folyamatot indít el, amit már nem is kell végigcsinálnia, hiszen gondolatban elvégeztetett.

Art Lover

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.