Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Láng

2010.12.09

Láng

 

A festőként két évtizede, az 1990-es években feltűnt bölcsészasszony „Évszakok, hónapok” elnevezést kapott kiállításán pasztell és vegyes technikájú alkotások szerepelnek: e munka némelyike a közelmúltban, legtöbbje néhány éve született. A válogatás nem tartalmaz sem grafikákat, sem fotókat, ámbár azok is kedvelt technikái a képzőművésznek.

Műveinek a jellemzésére a lírai absztrakt kifejezést szokásos használni, s ezt támasztja alá, hogy valóban többnyire olyan művésztelepeken dolgozik, ahol ilyen önmegjelenítésre esélye születik, s olyan tárlatok résztvevője, ahol ’lírai absztrakt’ alkotóként – azaz a valóságban fellelt alakzatokból-foltokból-színekből összeálló látványt a képzelettel, illetve technikai eljárásokkal átalakító, a személyisége sajátosságait, a belső látását ekként is hangsúlyozni merő festőként – szerepeltethető.

Mit láthat az, aki belenéz a lángba? Csupán sejtései lesznek, talányai, vagy az intuíció kemény struktúrájára is ráébred a fénnyel és meleggel és színekkel átmosódó, homályló-kavargó képekben?

Sokfajta láng létezik. A láng-féleségek enciklopédikus felsorolásához lexikonok, kézikönyvek, szójegyzékek és egyéb hasznos kiadványok tömegét használhatnánk fel, de ezt most nem tesszük. Eszmefuttatásunkhoz elegendő a világító láng fogalmának és egyik példájának az ismerete. A világító lángban az el nem égett izzó testecskék ragyognak – tudható meg a Tolnai Világlexikonból. Például a gyertya lángjában a finoman és arányosan elosztott széntestecskék világolnak. Azaz, ha a szemnek láthatatlan széndarabkák tökéletesen elégnének, akkor a láng láthatatlanná, azaz nem világító lánggá válna.

A világító láng, gondoljunk a gyertyáéra, a nem világító magból, az azt vastag kéregként körbefoglaló, csapkodó, tűhegyes csúcsú nyelvként megformálódó, az izzó részecskék folytán világító rétegből áll, továbbá egy minderre ráboruló, a szén teljes elégése folytán fényt nem kibocsátó, héjszerű rétegből. Megjegyzendő, hogy a láng magva – szilvaforma, sötétes üreg – és a láng kékes burka azáltal érzékelhető, hogy rétegük között ott húzódik a lángszínek változatait produkáló, alakját minduntalan átformázó zóna, a lángvilág forrása.

Láng Eszter pasztellképeiről az e szennyezés eredményeként felvillanó fényburok kapcsán lehet legkönnyebben beszélni. Láng Eszter ugyanúgy villódzik, lobog, csillog, megfénylik, ragyog, csillámlik, libeg, hajladozik, ing, leng, himbálózik, sziporkázik, sugárzik és világol, tűnik képei révén elő, mint névadója, a láng. S akként is millió megjelenésű, megragadhatatlan, tünékeny alkotó, ámbár állandó formájú és azonosítható.

A lángba foglalt szennyezés a láng észlelését teszi lehetővé, mivel, mint tudható, a láng láthatóságát a lángszennyezés mértéke, milyensége okozza. A néző tekintete elé kerülő alkotás éppen ezért nem absztrakt kép, hanem egy törvényekkel fegyelmezetten leírható esemény lenyomata, nem színhalmaz, hanem meghatározódások révén kialakuló színfolt-mintázat. Aki átnézett már valaha is lángon, és látta a tábortűz mögötti setét erdőt, a szavannatűz mögött riadtan kavargó madarakat, az égő tömbház hátterében a ragyogó kék és közömbös égboltot, vagy az asztalra állított mécses másik oldalán ülő, megfáradt tekintetű kedvesét, az már látott Láng Eszter-képet. Az a további életében fel fogja ismerni, és azonosítja: miről és hogyan ad számot akármelyik Láng-mű, legyen bár annak a címe egy hónap, egy évszak, egy képzőművészeti technika, avagy egy helyszín, egy táj, egy tárgy vagy egy élőlénycsoport.

A lángba foglalt világ azonban nem emlékkép. Abban – hajoljunk föléjük lassan – egy-egy jelen létezik. A Láng-pasztellek hangsúlyozzák a jelenidejűséget: a látvány a szemünk előtt alakul ki, mi magunk is részesei vagyunk teremtésének, ahogy olvassuk rózsaszínre a berlini kéket, mohazöldre a krómfehéret, megpillantjuk a foltot, mely menten átfolyik egy nagyobb makulába, s folytatódik egy érben, karcolásban, elegáns vonalban, francia liliomos lándzsában avagy a látványon átlebegő pohos léghajóban, amiként kiáradnak egy szempillantás alatt a tárgyi azonosításnak ellenálló kolorit pettyek, a fénymaszatok és a foltok.

Láng Eszter nem üzengetős alkotó: munkái egy személyiséget, a (civilizációja és az ember volta) sajátját dokumentálják, annak állapotait, folyamatait, gondolatait és érzelmeit rögzítik, és – hála az égnek – eszébe se jut, hogy a képeknek egyéb feladatot juttasson. Azt sugallja: elegendő az élethez-munkához, ha egyes szám első személyben rajzol-fest, ez a tevékenység máris társakhoz,, csoportokhoz, kultúrához csatlakoztatja, és közösségeinek példákat kínál. Igaza van, s magam is hiszem.

(Láng Eszter: Évszakok, hónapok című kiállítása. Megnyitó 2010. december 8. 17 óra. Szabó Magda könyvesbolt és kávézó, Debrecen, Piac u. 11–15.)


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.