Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Grecz Andrea: Szeretik az istenek. Irodalmi Jelen, 2012.http://www.irodalmijelen.hu/node/15171

2012.11.27

Szeretik az istenek

Géczi Jánost új esszékötete, a Sétáló árnyék megjelenése kapcsán Zalán Tibor faggatta a Petőfi Irodalmi Múzeumban a természettel és az emberekkel való viszonyáról, és arról, mi a titka érzékletes leírásainak.

 

Szeretik az istenek

 

Bevezetőjében Zalán Tibor rögtön leszögezte: nem tud elfogulatlanul nyilatkozni Géczi János munkásságáról. „Géczit szeretik az istenek, – mondta – mert írásaival megajándékoz minket, földi halandókat.” Személyiségét az író, a tudós és az elemző egyvelege alkotja, ahogyan versei és esszéi az irodalom és a tudomány keverékei. Zalán Tibor a fényképezőgéppel való exponáláshoz hasonlította Géczi esszéírói módszerét.

A Sétáló árnyék című kötet öt esszét foglal magába, a rövidebb lélegzetű nyitó és záró fejezetek között utazások leírása és egy elemzés található. E művekben is visszatér a Géczi-esszékben megfogalmazott központi kérdés: „Ki is vagyok én?” Zalán Tibor szerint a mű egészéből árad a nyugalom, a harmónia, amely az időtlenség érzésével keveredik. Mindez a természetszeretettel is kapcsolatba hozható, hiszen Géczi erősen kötődik életének biztos pontjához, veszprémi birtokához. Személyes kapcsolata van a kerttel, a természettel. Bevallása szerint a várost nem szereti, mert ott sok az ember. Nem találja benne a helyét, idegennek érzi magát. Ellenben a kert, a virágok, az állatok, a színek és szagok orgiája – ez már az a hely, amely megihleti, ahol jól érzi magát.

Az új kötet tartalmilag a szerző Múlik című gyűjteményéhez kapcsolódik, jegyezte meg Zalán Tibor, és bár Géczi ezúttal is az élettér fogalmát, a helyben élés kérdéseit boncolgatja, de immár Veszprémhez képest nagyobb távlatokban. Új írásaiban Kína, Kréta, Jeruzsálem és Monostorpályi szellemiségét és értelmezését jeleníti meg, miközben az okok keresésére koncentrál. Géczinél nem válik szét az, hogy tudásra szomjazva járja a nagyvilágot, és az, hogy helyben ül és elmélkedik. „Nem is értem, hogyan csinálja” – adott hangot elismerésének Zalán, és megkérdezte a szerzőt, hogy valóban fotózik-e, vagy csak az agyával fényképez, és úgy gyűjti be az információkat? Géczi válasza: „Csak azt írom le, amit tudok és ismerek. Káprázat, hogy ezek tudós szövegek.” Zalán azonban nem hagyta annyiban, és az iránt érdeklődött, hogyan lehet olyan helyről írni, ahol nem is járt soha? Ráadásul ilyen jól és aprólékosan. „Itt van például Kína, ahol még nem voltál. Hogy rögzítesz így?” Géczi elárulta, hogy Kínához Marco Polo hatszáz évvel ezelőtti könyvét hívta segítségül.

De egyáltalán miért ír esszét egy alanyi költő? Géczi János egyetértett azzal, hogy elsősorban költő, de ez nem zárja ki, hogy prózában, esszékben is megnyilvánuljon. Az esszé átjárás az irodalom és a tudomány között – fogalmazott. De ennek a műfajnak is csak szűk szeletét, bizonyos válfajait szereti és érzi magáénak. A természettudomány és a bölcsészet áll közel hozzá, a többit nem kedveli. Ebben a műfajban is a kettőség vonzza: az analitikus szemlélet és a panoráma.

Zalán Tibor megjegyezte, hogy a kötet olvasása közben hiányérzete támadt, mintha eltűnt volna belőle a szerző személye. Ebben a kötetben ritkán szólítja meg az olvasót, pedig az esszé személyes műfaj. „Sokféleképpen lehet írni, éppen, ahogy akarom” – felelte Géczi és hozzátette: nem hisz „az irodalomban”. Az összefüggő önmegjelenítésben, a történetmondásban hisz.

Hogyan egyeztethető össze az emberi kultúra féltése azzal, hogy Géczi nem hisz az embereknek és az emberekben, sőt tartózkodása kifejezetten negatív világképet tükröz? – feszegette tovább Zalán. Miért nem beszéli hát ki a problémáit?  Géczi ezt cáfolta: épp a versein keresztül mondja el negatív érzéseit a világnak. Megnyugvást azonban csak az állatok és a virágok hoznak neki.

A könyvbemutató végén a közönség is kérdezhetett a szerzőtől, s ekkor el is hangzott egy érdekes felvetés: nem érzi-e azt Géczi János, hogy többet kellene szerepelnie a közéletben, jobban „szem előtt kellene lennie”? Az író válasza egyértelmű „nem” volt. Elmesélte, hogy a pályája elején, az első könyve megjelenésekor még nagyon társasági ember volt. A fordulópontot a Vadnarancsok című esszékötete jelentette, ekkorra a csalódások kiábrándultsággá értek. Rá kellett jönnie, hogy nem tud magán kívül másokért felelősséget vállalni.

Zárásképpen a szerző felolvasta új kötetéből a Mennybemenetel temploma című, aprólékosan kidolgozott, festői részletet.

 

Grecz Andrea