Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vári György: Város és sivatag. Nol, 2015. 4. 4.

2015.04.19

 

Város és sivatag

 

A kősivatag szomszédságában él a kinyilatkoztatott vallások (a judaizmus, a kereszténység és részben az iszlám) városa: az önmaga szikár, végső tisztaságára csupaszított természet intenzív kopársága és a célja felé tartó, Isten terve szerint épülő történelem metszéspontjában. Jeruzsálemről, Géczi János sűrűmondatokból szőtt, kivételes városesszéjének tárgyáról van szó, amelyet nem bejár,megismer, vagy feltérképez az európai identitását megőrző, szemlélődő szerző, hanem elsüllyed benne.

A könyv egész civilizációnk eredendő otthontalanságáról szól. „Túl a GPS-en semmi nincs, amivel meghatározhatnám magam Jeruzsálemben”. A sivatag szegélyezi egy olyan Isten legszentebb helyét, amely szólítható bár, de láthatatlan, nem a tér valamely pontja, hanem az Ígéret ideje az otthona. Géczi, aki egyszerre természettudós és művelődéstörténész, erre a kettősségre érzékeny a leginkább, evolúció és kinyilatkoztatás szüntelen ismétlődő körtáncára.

A szenvedés útja: Via Dolorosa Jeruzsálemben
A szenvedés útja: Via Dolorosa Jeruzsálemben
Finbarr O'Reilly

Ráadásul a kereszténység számára bölcsője, a judaizmus botrány, hiszen a nép, Jézus népe, amely még mindig él, nem fogadta el a Megváltót. Ezért is tette történetének, hagyományának nagy része idegenné kultúránkat saját szülőhelyén, Jeruzsálemben: „mert magamat illetően afelől sincs semmi kétségem, hogy ugyan szemérmesen takargatott, némelykor pedig hivalkodóan nemtörődöm, de alapjában véve mélyen antiszemita civilizáció foglalatába ágyazódom”.

Jeruzsálem története az egymásra épülő, rétegződő, összetartozó, de össze nem illő hagyományok története is. Ez a város kínálja a legtöbb „autentikusat” és „igazit” és ez döbbent rá arra, hogy nincs érintetlen eredetiség: a Getsemáne-kert fáinak valódi, zsenge korát elleplező kegyes csalás láttatja, hogy nem a tárgy, hanem a körülötte kialakult kultusz teremti meg az isteni jelenlét atmoszféráját, a hívek millióinak egymásba érő léptei, konok áhítatuk teszi a kertet azzá, ami.

Géczi megállás nélkül olvassa a várost, a reprezentatív helyeket (a Via Dolorosától a Sziklamecsetig) épp úgy, mint az újholdkor táncoló chászidoknak, az óvárosi arab édességárusoknak és az üres placcokon nyújtózó macskáknak a mozdulatait, azt az ezer jelentéssel telített, ismerős és végső soron mégis értelmetlen kavargást, amely azzal, ahogy meghalad minket, megsejteti azt, ami túl van rajtunk.

Egy zsinagógai Tóra-olvasás leírásával zárul a könyv, amelynek végső kérdése az, „miként formálódik az olvasott anyag és az olvasó szimbolikus viszonya egyszer csak nem, nem is Isten megjelenítésévé, hanem Isten ittlétének bizonyítékává”. Nem „irodalmi bedekker” vagy városesszé ez a könyv, hanem ennek a bevonódásnak és eltűnésnek az érzéki leírása, amely szinte tapinthatóvá és szagolhatóvá teszi a város felületeit és mélységeit. A beköltözés és az idegennek maradás regénye, amely érzékszervi hatásokká alakít kultúrtörténeti belátásokat, és szembesít önmagunkkal, mint civilizációs termékkel és Isten teremtette, magányos emberi lénnyel.

Géczi János: Jerusalaim. A képzelet szülte város. Múlt és Jövő Alapítvány 2014.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.