Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tarján Tamás: Szülöttemföld, szülöttemváros. Könyvhét, 2010. 3.

2010.03.18

Géczi János

 

Veszprém-esszéje, a Nyom (mely a Palatinus Kiadónál látott napvilágot) a szülöttemváros örökítő megjelenítése. Az Ezer veszprémi naplemente (1999) és más művek után törvényszerűen érkeznie kellett ennek műnek (kissé más irányból a mellbevágó Kakukkpogácsa regényprózájának is, melynek részlete még csupán folyóiratból ismeretes, és közreadási nehézségei a szöveg részét képezik). A typoslave [jeli andrás] tervezte finom borító mögé zárt írásban Géczi fényképekkel költi, prózával fotografálja, kontúrjait állandóan változtató epikolírai híradásba fonja stigmatizáltnak mondott városát. „Veszprémnek nincs meghatározó színe – olvassuk –, mint van sajátja valamennyi toszkán városnak, Az Esterel-hegységnek Nizzától Nyugatra. […] Veszprém tavasszal többnyire zöld, nyáron főként kék. A fűtől. Az égtől. Persze, ez a zöld, ez a kék, ez az ólomszürke, ez a kadmiumfehér az olyan európai fickónak mond valamit, mint én, akinek éppen ilyen zöldként, kékként, fehérként érdekes. Arab ember számára – mondjam példaként – a kék nem mindig jelenti azt, amit nekünk. Hiedelmük szerint a kék szemű ember bajt hoz. Nem tudom, mi van akkor, ha az angyal kék szemű, mint városunk templomainak sok freskóján…” Evidenciális közlésekből asszociációs úton várostörténeti, városszociológiai kalauzt, egyben az urbsba írt szuggesztív önéletrajzot formálni: a távolságtartásra is kész lokálpatrióta bravúrja. Józan ítélőereje lakóhelyét és önmagát, korát és kortársait egyszerre suhintja. Kopár információ és artisztikus megemelés együttese a titkos-jeles üzenetű Nyom, olyan kiemelkedő részekkel, mint például a szimbolizálódásra készségesen felszárnyaló madár-szekvencia („Akkoriban Veszprémben még röpdöstek verebek és a népes csókaraj…”), az időszembesítés nem patetikus, nem nosztalgikus, nem jósló: tárgyszerűen ragyogó alakzataival.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.