Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Láng Eszter: Archaizmus avagy az állandóság keresése. http://kepiras.com/ 2013. október 25.

2013.11.02

Láng Eszter: Archaizmus, avagy az állandóság keresése

Nem könnyű egy fogalmat, amelyet elsősorban a nyelvészek használtak korábban, kiszélesíteni s kiterjeszteni a képzőművészetre. Mert mit is rejt eredetileg a kifejezés? A Wikiszótár szerint „Az archaizmus (latinul antiquitas) egy letűnt kor felidézése nyelvi elemek, illetve stilisztikai eszközök segítségével. Célja lehet a régiesítés vagy az ünnepélyesség hangulatának megteremtése.”[i] Hasonlóan fogalmaz a francia[ii] és angol[iii] Wiki is.

Amikor egy író, költő archaikus elemeket használ, archaizál, saját korához képest egy régebbi korra utal. Teheti ezt egyrészt fogalmi és formai archaizmusokkal, de hajdani művekre, műfajokra való utalással, a szellemi elődök megidézésével is. Kölcsey Ferenc a Himnuszt a reformáció énekköltészetének, Jeremiás próféta siralmának mintájára írta, Ady Endre Krónikás ének 1918-ból című versében a hajdani históriás (krónikás) énekek sajátos elemeit használta fel, közöttük a legősibb ragrímeket: “Iszonyú dolgok mostan történűlnek/ Népek népekkel egymás ellen gyűlnek”.[iv]

Lehet úgy is archaikus elemekre épülő művet létrehozni, ahogyan azt Géczi János teszi: bevezet bennünket egy történetbe (Tiltott Ábrázolások Könyve), amelyről nem tudjuk, ki írja, Géczi-e, vagy megíródott másfélezer évvel ezelőtt Romanosz, vagy Prokopiosz által. És nem tudjuk azt se az elején, hogy majd az Anekdotában tovább haladunk a történetben és visszatér Romanosz, hogy ily módon tovább éljen a történet és hőse, s bár az eredeti kéziratot az éjszakai démon eltüntette – mondja –, egy másik ember keze nyomát viselő textus formájában mégis összetalálkozhatunk vele, római és bizánci történetek összefüggő láncának mentén, áthallásokkal minden korra, így a miénkre is.

A szándékos utalás egy-egy konkrét műre vagy alkotóra, történelmi, mitológiai személyre tehát az archaizálás egyik formájaként erősen fellelhető Géczinél. Ugyanezt tapasztalhatjuk a Viotti négy vagy öt élete című műve esetében is. Viotti élete Jan (Johannes) van der Meer Levelet olvasó kék ruhás nőjénél kezdődik, de hogy az egymást követő életekben emlékszik-e majd erre s a többire, kétséges. Az azonban, hogy az utolsóban nem emlékszik rájuk, egészen bizonyos, noha „sejti, hogy minden mozdulata mögött átélt idő rejlik”. Ez az „átélt idő”, időn kívüliség, vagy idő fölöttiség az, ami az archaizmus légkörét megteremti, s a titkok, sejtések hangulata, a múlt rezgése, a történelem átsejlése.

Innen indulva könnyen párhuzamot vonhatunk a képzőművészetben megjelenő archaizmussal. A magyar művészetben e fogalom tartalmi megjelenését igen széles spektrumban láthattuk, például A töredék metaforái című, tíz évvel ezelőtt a Magyar Festők Társasága által megrendezett kiállításon, a Vigadó Galériában, amelyhez Szeifert Judit írt kitűnő elemzést[v], és Gaál József is jegyzett egy figyelemre méltó írást róla az Artportal honlapján[vi].

Erre a kiállításra már csak azért is érdemes visszatérni, mert összefoglaló és gyűjtő jellege lehetővé tette a fogalom igen széles értelmezését. Ha kitágítjuk a fogalom határait, azt találjuk, hogy a képzőművészek szinte mindig visszanyúltak az elődökhöz. „(S)aját koruk kritikus ábrázolására használták az archaikus megfogalmazást”[vii], az értelmezési lehetőségek széles spektrumát kínálva, s „egy bensőséges, a helyi életérzést kifejező nyelvezetet”[viii] teremtve.  Miközben visszanyúlnak az időben – sok esetben az ősi kultúrákig –, a korábbi stílusok, stíluselemek vagy a tradicionális technikák, eszközök és módszerek alkalmazása mellett a fragmentális képalakítás, a montázsszerű építkezés, a gyakran rusztikus képfaktúra, a rétegek egymásra építése, csúsztatása eszközeivel mintegy az időtlenség dokumentálását végzik el (kortársaink közül pl. Bátai Sándor, Gaál József, Gábos József, Kopócsy Judit).

Nem elég azonban csak belepréselni a régi elemeket, formákat az új műbe. Be kell ágyazni ezeket az alkotó saját logikájába, „erőterébe”, személyes kifejezési eszközzé kell alakítani ahhoz, hogy az alkotás folyamatában önálló, saját, speciális, eredeti képi világ jöjjön létre.[ix]

Vissza kell térnem itt Géczi Jánoshoz megint. Nem véletlen, hogy a témához épp az ő munkásságát választottam illusztrációként, mivel szellemiségére erős hatást gyakorolt az ókor és középkor civilizációja és története, ahová gyakran visszatér. Géczi az esszé- és szépíráson túl képzőművészettel is foglalkozik: tépett plakátműveket és képverseket alkot. Ezekben az alkotásokban az idő pusztításának folyamatában született esztétikai értékeket ragadja meg. Az idő ette, idő rontotta, a természet által dekonstruált és a művész által továbbroncsolt, tépett plakátmunkák (Tépett plakátok sorozat 2009), a régi újságok, folyóiratok címsorait újrahasznosító, reklámszövegek és újsághírek soraiból felépített színes alakzatok, szövegfolyamok (Metszet 2010 sorozat), képversek (pl. Címképek), ahol „egymáshoz tapadnak a szilánkok, ékek, csíkok, fehérek, kékek, pirosak”[x] egyszerre nyúlnak vissza az avantgárdhoz és a közelmúlt eseményeihez. „A véletlenben benne rejlő szépséget a szétesés bizonytalanságában, kiszámíthatatlanságában kívánja tetten érni” – mondja róla Szombathy Bálint.[xi] Itt tehát az archaizmusnak valamiféle új változatával állunk szemben: úgy építkezik a közelmúlt „régi”, kidobott, megsemmisítésre ítélt papírhalmából, hogy az „elmúltat”, öreget – mert egy újság, egy reklámfüzet hamar régivé válik – szinte frissességében tapinthatjuk. Ily módon átjárás keletkezik a múlt és a jelen, az archaikus és a modern között. Felvetődik tehát a kérdés: mindössze annyit jelent-e az archaikus, mint ami véglegesen letűnt, elmúlt, amibe a művész megpróbál életet lehelni? Vajon a régi, archaikus felidézése nem az örökkévalóságot súrolja-e, az ismétlődésben nincs-e benne a folytonosság?


[i] http://hu.wikipedia.org/wiki/Archaizmus

[ii] http://fr.wikipedia.org/wiki/Archa%C3%AFsme

[iii] http://en.wikipedia.org/wiki/Archaism

[iv] http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/magyar-nyelv/magyar-nyelv/4/fogalomgyujtemeny/muveszi-archaizalas

[v] Szeifert Judit: A töredék metaforái http://issuu.com/kobart/docs/mft_a_toredekmetaforai_issuu

[vi] Gaál József: A múlt jelenléte – Lírai archaizmus jelensége a magyar képzőművészetben http://artportal.sigmanet.hu/content/a_mult_jelenlete_lirai_archaizmus_jelensege_a_magyar_kepzomuveszetben

[vii] Gaál uo.

[viii] Gaál uo.

[ix] Bővebben erről, pl épp Gaál munkásságának kapcsán: Bárdos József: Ikonok bálványa, Balkon, 2003/6-7. http://www.balkon.hu/balkon03_06-07/03bardos.html

[x] Deák Csillag – Kölüs Lajos: A holló színeváltozása. Ambroozia, 2012/tél http://www.geczijanos.eoldal.hu/cikkek/kritikak–tanulmanyok/deak-csillag—kolus-lajos–a-hollo-szinevaltozasa.ambroozia–2012-tel.htm

[xi] http://www.irodalmijelen.hu/node/15133