Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kölüs Lajos: Vendégségben (Múlik) Bárka online 2013. augusztus

2013.08.24

Kölüs Lajos

 

Vendégségben (Múlik)

 

 

Páskándi Géza Vendégség című darabjában hallható, olvasható: „mégis az én Istenem az erősebb, mert amíg te árulkodtál, én vígasztaltalak". Páskándi drámájában ott a hit és hitvallás, áruló és árulás számos kérdése, a vendég szemszögéből. Géczi János is vendégségben van, a vendég nyelvén szólal meg, hol angolul, héberül, görögül, szerbül, kínaiul, hol meg magyarul – olvasható mondatokhoz, idézetekhez ragaszkodik. Ragasztja őket, egyiket a másik után, különböző formában, méretben.

A művész az utóbbi évek folyóirataiból, újságcikkeiből, reklámokból ollóz, vág ki szalagcímeket, alcímeket, mondatokat és szavakat, képeket, fotókat, és rakja őket egymás mellé, fölé, keresztbe, hosszába. A textura új formát ölt, hol képet, hol új szöveget. Értelmezhetőt és értelmezhetetlent. A művész árulkodik és nem akar minket vigasztalni. Egyszerre pogány és egyszerre istenét láttató (olykor tagadó) művész. Bábel él, új Bábel felé megyünk? Géczi a bábeli zűrzavarban próbál rendet teremteni és egy olyan kísérleti nyelven megszólalni, amely az írástudók, a látogatók számára érthető és befogadható. Géczinek lenne Istene, akivel diskurál, akihez fohászkodik, akitől vár valamit, aki őt magára hagyta? Nem tudom, és talán nem is fontos. Ha én úgy gondolom, hogy fontos. Fontos a szellemi-képi világ. Mi ragyog ki ebből a világból? Az ember vagy/és az Isten arca? Netán a művész arca? Portrékat látunk sorban, önportrékat, lássátok feleim, ilyen vagyok, el vagyok rejtve, az arcomat lássátok, ott van, csak olvasni kell tudnotok. Sokan elfelejtettünk már mások arcából olvasni, látni egy arcon a hazugságot, az igazi örömöt, a gyászt, a félelmet, a kíváncsiságot az élet, a világ, a másik ember iránt.

A kollázstechnikával új gondolkodási forma és mód jön és jött létre (az esetlegesen összemontírozott kivágások transzparenciája). De túl zenén, túl síp-dobon, / Riadó kürtön át: / Ötszáz énekli hangosan / … Mit is? A szövegvers, a versszöveg diadalát, elesettségét, koholmányát, függetlenségét, magárahagyottságát, halhatatlanságát, időtlenségét, a helyhez és az időhöz való kötődését, megkötöttségét. A képpé vált világ reménytelenségét. Nincs vigasz, de nincs vigasztalanság sem. A vendégszöveg egyszerre fejezi ki az összetartozást és a jövevény speciális értékét – írja Papp Tibor a Múzsával vagy múzsa nélkül? (1992) című teoretikus munkájában[2]. Géczi a papírra írással helyet szabadít fel és foglal el. A telítettségtől halad a kopár (szöveg) szigetek felé. Az utóbbi új vonás, nem eltüntetni akar, hanem kiemelni, az ürességet ellensúlyozni. Az írás materialitása és esztétikai lehetőségei tárulnak fel előttünk, olvasók előtt.[3] Egymásban és egymásból képződnek a szövegek.

„Az alkotások Lakner [Zsuzsa művészettörténész] szerint nem is elsősorban képek, hanem szavakkal sűrűn teleszórt falikárpitok, amelyek képesek nyomdatechnikájukkal definiálni azt a kort, amelyben készültek.”[4] Az experimentalizmus (kísérletezés) avantgárd mozdulat és vágy, belekapaszkodik a forma és formálhatóság szabadságába. A művek struktúrája a bonyolulttól (zsúfolt felületektől) halad az egyszerűbbek felé, ezzel is oldva a befogadó görcseit, hogy nem érti, amit lát és olvas. Mi a szöveg, ha képpel párosul, mi a kép, ha szöveggé válik? Montázs és tipográfia talál egymásra. Domonkos István verse mondja: „én lenni / én nem tudni magyar / élni külföld élet / pénz nyelv zászló / himnusz bélyeg / elnökök vezérek / előkotorni megfelelő / ott ahova érek” (Kormányeltörésben, 1971).

Géczi nem roncsol és nem ront a nyelven, hanem ellenkezőleg, egy másfajta leosztást, olvashatóságot (szabadságot) tár fel és nyújt át nekünk, olvasóknak, látogatóknak. Egy lehetséges olvasatot, ami korábban nem létezett, nem volt látható. Ez a nem láthatóság jelenik meg a mindegy negyven darab műben, amely a kiállítás anyagát képezi. A nem láthatóság további olvasatot hív életre, mert mindegy, hogy a textúráknál milyen irányba fordulunk, honnan indulunk és hova tartunk, maga az út lesz fontossá és az úton levés (olvasás), amelyhez a kimondás, a felismerhetőség, a folytonos változás és formálás tartozik és válik elszakíthatatlan kapoccsá. Az utat az olvasó tekintete teremti meg.

„A sírással mihamarabb kezdenem kell valamit”[5] – mondja egy helyütt Géczi János. Az érzelmi-tudati leválás az angyali létállapotról tudatos művészeti törekvés eredménye. „Mozaikos mindenhol a meglátott világ.”[6] A kiállítótér nem biztos, hogy vizualitásában elbír egy ilyen totális szövegfelületet. Hiányzik a hozzá szükséges idő, ami lehetővé tenné az elmélyedést és az alaposságot. A világ egy olyan szöveg- és képtér felé halad, amely egyre kevesebb jellel igyekszik a mondandót megfogalmazni és célba juttatni. Ez járhat egyfajta érzelmi elsekélyedéssel, de látnunk kell a hozadék másik oldalát is, amit éppen Géczi is gyakorol: a tömörséget, a beleélő képességet, mit akart és tudott üzenni a másik, vagyis egy olyan nyelv használatát, amely közösséget teremt és tart össze.

 

Geczi2

 

Milyen viszonyban vagyunk önmagunkkal és a világgal, Istenünkkel, ha van? Hogyan és mi módon jegyezzük le mindennapjaink történéseit, hogy idővel visszaidézhetőek legyenek a történetek és gondolatok? A Memória partban írja Kukorelly Endre: „Ismertem egy kígyót. Hosszúkás állat volt. Ismertem, az túlzás, de jól emlékszem rá. Az állatkertben láttam. Elég régen, majd harminc éve. Harminc év. Hosszú volt. Kis fej. Kígyó. Hamiskás volt a tekintete. Jól emlékszem rá, a pálmakertben élt. Otthon nem lehetett kígyónk. Tehát nyilván van egy krematórium, ahol elégetik a hullákat. Hát így valahogy. Így lehet lopkodni egymástól az életet, így, így.” (1986) Géczi János is az emlékezésre, a közös tudásra ösztönzi és szorítja látogatóját, bárhol is legyen, a múlt mindig ott lesz vele. A vendégség, a vendégszöveg árulás is. Benne az árulás lélektana. Páskándi is itt van, ha láthatatlanul. Vendég ő is. Vendégségben van. Talán mi is, látogatók. De ellenállni az árulás csábításának – ez adja az ember méltóságát. A szabadság: a fel nem adott sorskeresés.[7] Az előzmények terhével a látszat lesz igazzá, és az igaz lesz hamissá. Látszat és valóság csúszik egybe, az értelmezés válik olykor lehetetlenné vagy elkerülhetetlenné. Géczi kollázsai, dekollázsai híradások az angyali létállapot hiányáról, egyben keresések is, az elveszett álmok, a teljesség, a világ-egész utáni kutakodásról, Isten elvesztéséről és megtalálásáról szólnak, ill. további kutakodásra biztatnak bennünket, olvasókat, látogatókat. Akik állunk a kollázsok, dekollázsok előtt, úgy érezzük, védtelenek vagyunk, és Pilinszky szavait halljuk: „Parázna vagy, mondom neked, parázna,/ – hallgass, míg végére jutok! – / de szíved alján embertelen árva, / s magad vagy, ki ezt elsőnek tudod.” (Pilinszky János: Mondom neked)

 

Géczi János: Kollázsok és dekollázsok

2013. augusztus 9 – 2013. szeptember 1.

8200 Veszprém, Művészetek Háza, Dubniczay-palota, Vár utca 29.



[2] Sz. Molnár Szilvia: Az első Magyar Műhely-találkozó Marly-le-Roi-ban (http://villanyspenot.hu/?p=szoveg&n=12342)

[3] Sándor Katalin: Hová olvasni Géczi János szövegeit (http://mek.oszk.hu/01700/01745/01745.pdf)

[4]Marton Attila: Géczi János kiállítása: kollázsok szalagcímekből (http://veol.hu/hirek/geczi-janos-kiallitasa-kollazsok-szalagcimekbol-1556517)

[5] Juhász Attila: Esszékből regény (Géczi János: Múlik. Egy regény esszéi, Gondolat Kiadó, 2011), http://www.forrasfolyoirat.hu/1211/juhasz.pdf

[6] Uo.

[7] Kabdebó Lóránt: Páskándi Géza Erdélyi triptichonja (http://www.napkut.hu/naput_2008/2008_07/116.htm)

 

http://www.barkaonline.hu/kepzmveszet/23-minden/3569-geczi-janos-kollazsok-es-de

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.