Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hétvári Andrea: Madártollakból és júliákból (kritika) Irodalmi Jelen, 2012. december

2012.12.26

Hétvári Andrea:

Madártollakból és júliákból

 

Azt mondják, egy helyről, intézményről gyakran a minket fogadó portás alapján alkotunk előzetes véleményt. Öltözéke, stílusa, beszédmódja és modora révén kaphatunk képet a kapukon túli világról. Géczi János kötetének – mely a Napkút Kiadó Japán Cédrus sorozatának negyedik darabja – mindjárt a címénél elakadunk a szokottnál talán hajszállal hosszabb időre, mert a borítón szereplő talányos szavak két lehetőséget is adnak az ajtónyitásra.  A szószerkezet ugyanis egyaránt értelmezhető tőmondatnyi kijelentésként ([Te] ősz vagy Júlia), és egy választó értelmű mellérendelő szintagmaként is (ősz – vagy [inkább] Júlia) – azaz: halál vagy szerelem. Így már rögtön az induláskor kicsúszik a látogató talpa alól a megítélés biztos – és sokszor tévutakra vezető – talaja. Vékony, macskakövekből vagy inkább szabálytalan mészkősorból rakott vonalon egyensúlyozhat, s erről a határvonalról nézve el is felejti, hogy tulajdonképpen miért is jött. A „kalandra fel” élmény első lépései után mindjárt valami különös helyen és időben találja magát.

Az út elején csupán egy dolog nyilvánvaló, hogy mindjárt egy hátsó, rejtett kanyarulathoz érkeztünk, akár a pihenni készülő természetről, akár az emberélet utolsó szakaszáról lesz szó e különös kötet ablakából nézve:

molyszárnyakon száll
át a tavon huszonöt
éve a félhold

Géczi János kötete nem pusztán egy 103 haikuból álló gyűjtemény, hiszen a rövid versek hallgatagságát kétfelől beszédes hullámok törik meg. A fodrozódó víz szigetre vezet. Mintha a háromsorosok világa valamiféle száraz és biztonságosan emelkedő földdarab, erősre ácsolt híd volna a tengerként hullámzó gondolatfolyamok között.

Egy molylepke szárnyának anyagszerkezete (Forrás: http://mikroszkop.network.hu)

A kötet hármas szerkezete jelzésértékű, a középső rész haiku-füzérétől világosan elkülönül a kezdő- és zárótétel (Szilánkok I. és Szilánkok II.). Gyorstempójú gondolatfolyamok után következnek a haikuk, majd a kötet zárásaként újra szabadon áramló és folyamatosan partra vetődő gondolattöredékek vagy inkább gondolatkavicsok (melyeknek minden második sora egy-egy prózaként tördelt haiku). Ha a hármas szám gondolatkörét tovább bővítjük, felidéződhet a Szentháromság vagy akár a klasszikus szonáta hármas tagolódása, mely által szakrális térbe és időbe léphetünk:

áthajlok hozzád
fehér kavics s mint ostyát
nyelvemre veszlek

A haiku a legrövidebb lírai műfajok egyike. Tizenhét morájával az egyéb verses műfajok (szonettek, alexandrin-strófák, hexameterek, eclogák és szabadversek) sokszor terjengős, bőbeszédű vízhozamához képest egyetlen csepp mandulaolajjal szolgál csupán. Abban az egyetlen cseppben azonban minden benne van a szükségesből. Halántékra csöppentve nyugtató balzsam a kultúra szózuhatagában. A haiku szűkszavúsága és rövidsége folytán egyszemélyes műfaj. A lét eszencia-párlata, melyet életünk vizéből készítünk el egyenként, saját recept alapján:

nézem a vizet
még az én magam vagyok
vagy pedig már nem

A vékonyka, csinos kötet lapjain finom versanyagból szőtt miniatűr képek, parányi tusrajzok, árnyjátékok, vízcsepp-tükröződések. Világuk az aprólékos, érzékeny és érzéki megfigyelőé, aki maga építette egyszemélyes kunyhójából pontosan ilyen szögből, ilyen árnyékolással és ilyen színekkel látta ott és akkor a teremtett és teremtődő világot. Mintha a természetfotós kezébe ezúttal nem objektív, hanem merített papír és ecset került volna.

Pollenek (Forrás: http://mikroszkop.network.hu)

Ha például kunyhónak építenék meg a versműfajokat, a haikuba egy embernél több egészen biztosan nem férne el, de az is lehet, hogy az egész építmény hangyányi vagy inkább tücsökméretű megfigyelőhely volna csak, egészen parányi, de annál különlegesebb kémlelőnyílásokkal.

jövőből megszőtt
pókhálóba akadtam
a két kő között

A haikuk némelyikénél, egy-egy kép megrajzolásánál a művész utólag még kontúroz, átrajzol, hozzáfest. Így keletkeznek a haiku-variációk. Az egészleges rögzítés vágyából, hogy a tájat jól láthassuk a földszinti tér több lakásából is, amelyek mindegyike kiadó (pl. 47/a, 47/b, 48/a). Mert a haikuk címek helyett sorszámokat kaptak a kötetben. Az „ajtószámokkal” ellátott kapucsengőkön pedig akár ez is szerepelhetne: minden szobánk panorámás, 47/a – „holdkorong merül”, 47/b – kilátás „napságra foltra” vagy 48/a  – „fél kagyló hever”, kizárólag tengerkedvelőknek. 

Géczi János kötetében szüntelenül fel-felröppennek a lélek-világok közötti átjárhatóság szimbólumai, a madarak. Ezt erősítik és sugallják a lapok alnyomataként szolgáló szép és törékeny formavilágú Szabados Árpád-grafikák is. Az egész könyv egyetlen tágas és szellős madárház, melynek határai a felmerülő hold, a lét halhatatlanság-vonala és a kavicsos tengerpart. A rózsa – melynek kultúrtörténetéről a szerző öt kötetet publikált – az ősz vagy júlia című műben is rendre megjelenik, szinte állandó, élő vízjelként van jelen a kötet lapjain. „halhatatlanság / barát és bor és rózsa / ez a te neved”„Rózsa, te tiszta ellentmondás, gyönyörűség, / annyi temérdek pilla alatt / senki sem alszik.” (ford. Nemes Nagy Ágnes) – rímel rá Rilke csaknem egy évszázad távlatából A költő sírfelirata című versében.

A kötetben megjelenített őszülő kertben minden gondolkodik és lélegzik, kivétel nélkül, s ilyen módon olyan, mint valami elvarázsolt figurákkal teli hely valahol a világ peremén. „vörös kövek közt / áll és bámul és töpreng / a reggel s a fű”„én nem hittem hogy / úgy is ölelsz ahogy ölsz / felfutó szulák” – a töprengő fű mellett a kígyó kettős arcának látomása. Megannyi vízió és látomásfoszlány a köröttünk elterülő óriás kertben: „Vénusz kihuny / vízre hajló arc és hű képe a vízen együtt öregszik” (Szilánkok I.).

Halott harangállatka (Forrás: http://mikroszkop.network.hu)

Júlia s hű tükörképe sem maradhat örökké fiatal. Nem tudni pontosan, a versbeszélő, a sorok között felbukkanó forradalmár-költő (Petőfi) vagy a veronai ifjú (Rómeó) hitveseként villan-e fel a címben, de ez talán nem is lényeges. A szövegek eljátszanak a többértelműséggel, s csak néhol konkretizálják egy-egy utalásukat: „egy kakukk repül át a tónál Petőfi verssora felett” (Szilánkok I.)

Az ősz kifejezés két jelentése szorosan összefügg, akár egyik a másik allegóriája is lehetne. Az idő fogyhatatlanságának érzetét az ember néhány évtized után elveszíti, helyét a túlsó part kémlelésének állandó kényszere veszi át:

függőleges hó
mélyén a talpnyom néma
és hűvös verme

ne kímélj az út
szélén elütött sün már
egy másik világ

A versvilág a múlandóság-tudat hangsúlyossága ellenére csupa élet, burjánzás és érzékiség, mert a múlandóság fölött egyetlen dolog adhat a túlélésre reményt, a nő- vagy Júlia-princípium újjászülő és újrateremtő képessége:

meztelen izmú
tenger fogja csípőmet
ím körbefonja

rímpár bokádra
gondolok vigasztalna
mikor elnézném

A könyv tartalma tehát bizonyos értelemben módosítja a cím által előrevetített irányt, átírja, kiegészíti azt, és az örök körforgás, a szellem, az érzékek, a létezés örökkévalóságának eleven hője süt minden sorából:

vízpartból napból
vágyakozásból állnak
mondatok össze

hozza s elosztja
az ösvényen a reggel
kis kék köveit

A címadó Júlia név mindössze egy alkalommal bukkan föl a kötet utolsó lapjain: „borostyánbarna veronát elfedi az ősz mint júlia / sírját betűleplükkel a szerelmes levelek”. Leheletfinom az érintkezés a cím és a Szeptember végén, valamint a Shakespeare-dráma nőalakja között. A nő- és Júlia-alakok összemosódnak a természet befejezetlen körvonalaival. Az olvasás végeztével sem a hátsó borítók megszokott üressége fogad minket. A kötet világából kilépve búcsúüzenet vár, egyetlen vonallá kiegyenesített haiku formájában: „ezen az éjen is felkapaszkodott a Hold a hegycsúcsra”.

Papírdarab a mikroszkóp alatt

Géczi János könyve a haikuhagyományokat hűen követő, mégis egyedi ívelésű, szép és ízléses kiállítású kötet. Madártollakból, kristályból, virágszirmokból, évtizedek érleléséből, megszenvedett emlékszövedékéből és júliákból épült portré, önarckép, mely „aztán” emberi kéz érintésére, olvasás után újra megfoghatatlanná válik, a madársereg szétrebben, s „szétrepül az arc”.

Géczi János: ősz vagy júlia. Budapest, Napkút Kiadó, 2012.