Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Doros Judit: Ugyanabban a nagy faluban élünk. Népszabadság, 2014. 1. 29.

2014.02.01

Ugyanabban a nagy faluban lakunk

Kortárs művészet - Spanyolnátha és a szabadság apró körei

A Spanyolnátha egy internetes művészeti folyóirat, amelynek két valóságos szerkesztősége van: az egyik Budapesten, a másik a Borsod megyei Hernádkakon.

Doros Judit| NOL| 2014. január 29. |nincs komment

 
 
 

Ez azonban pusztán tényszerű megállapítás egy olyan szellemi műhelyről, amely az utóbbi évtizedben fontos helyet töltött be a magyar avantgárd, a vizuális költészet és a performance-irodalom terein.

Vass Tibor 2004-ben alapította az elektronikus kiadványt, amely az utóbbi évtizedben neves szerzőgárdát vonzott maga köré: elég, ha csak Petőcz András, Fecske Csaba, Ficsku Pál, Géczi János, Kabdebó Lóránt, Keresztury Tibor, Király Levente, Petőcz András, Szkárosi Endre, Ungváry Rudolf vagy Vörös István nevét említjük. Kezdetben negyedévente, 2011 óta viszont már kéthavonta jelentkeznek egy-egy számmal, szigorúan szerkesztett, lektorált és korrektúrázott, első közlésre szánt művekkel. A virtuális háló, miként a folyóirat tízéves születésnapján Miskolcon rendezett ünnepségén Petőcz András megnyitóbeszédében elhangzott, egy „nagy falut” lakóiként köti össze a szerzőket, közelivé téve akár több ezer kilométeres távolságokat. A szabadság apró körének nevezte a Spanyolnáthát, utalva a kádári időkben, s különösképp a nyolcvanas években megalakult kisebb civil kezdeményezésekre, amelyek a hatalom ellenében teret és otthont adtak a kreativitásnak, a meghökkenteni vágyásnak, a lelkesedésnek. – Ilyen volt annak idején a Hétfői Szabadegyetem, amelynek – ma már kimondható – Jávor István budai lakása volt a színtere, a Jelenlét Alkotókör, ahol verseket, novellákat olvastunk fel egymásnak, vagy épp a Magyar Műhely közössége – említette Petőcz András. Hozzátette: nem véletlen, hogy a fejlett demokráciák a maguk módján minden eszközzel támogatják az önálló civil műhelyeket, ha ugyanis ezek kellő számban működnek, kisebb az esélye a parancsuralmi rendszerek kialakulásának.

A Miskolci Galériában rendezett, Tízesetnek elnevezett jubileumi esten elhangzott: a folyóirat és a hozzá kapcsolható kiadványok, események azt az alternatív és avantgárd művészetet jelenítik meg, amely az utóbbi években sokak szerint háttérbe szorult Magyarországon. A szerzők tudatosan vállalják avantgárd szemléletüket a képzőművészet, irodalom, akusztikus vers, performance terén, mindez pedig nem létezhet a nyitottság és szabadság hagyománya nélkül – mondta Petőcz. Négy kiállítást nyitottak a születésnap apropóján. Az egyik a Spanyolnátha eredeti jelentésének megfelelően a világméretű járvány korabeli dokumentumaiból, fotóiból, újságcikkeiből válogat, utóbbiak között megemlítve az 1918-ban működő két miskolci újság, a Reggeli Hírlap és a Miskolci Napló olykor fanyar, már-már morbid jelentéseit a kórról. A Mi a BIBI című tárlat sem nélkülözi a járványra való visszautalást, legalábbis a képeket ekképp ajánlják a közönség figyelmébe: – A világjárvány számtalan embert, közöttük híres alkotóművészeket is elragadott magával. Említhetjük Kafka, Schiele, Rostand, Apollinaire nevét, akik életük és pályájuk csúcsán távoztak az élők sorából. Ugyanígy gondolnunk kell a hétköznapok embereire is, akik családi és munkahelyi gondjaikat hagyták hátra...

HIRDETÉS
 

Sokakat vonzott Géczi János Plakát, Roncs című kiállítása is, amelyet Szkárosi Endre ajánlott a tárlat nyitó közönségének figyelmébe. Géczi János József Attila-díjas költő, képzőművész, az Iskolakultúra folyóirat főszerkesztője, a Veszprémi Egyetem antropológia és etika tanszékének tanszékvezető docense egy hetet töltött Miskolcon, megkopott, megtépázott plakátdarabokra „vadászva”. – Minden mű félig-meddig a helyszínen születik. Az alkotó ezúttal nem a kollázs, hanem a dekollázs módszerével élt: nem egymásra rakta, hanem visszabontotta a rétegeket, a több felől a kevesebb felé indulva el. A kint felejtett, meggyűrődött, elázott plakátdarabok újraértelmezésével, az idő mint alkotótárs bevonásával születtek meg ezek a munkák – mondta Szkárosi Endre. S a néző valóban hosszan elgondolkodik egy-egy plakátfoszlány felett: van, amelyiken a „Fontos rés” felirat készteti külön féle asszociációkra, máshol egy szimpla „NA” felett mereng, hogy itt vajon miféle előtag hiányozhat, de perceket tölthet el az alábbi sorok kisilabizálásával is: „2×30 napra dupla mennyiséget kínálunk a WEB minidíjcsomag ténő aktivitása esetén”. De ott is sokáig ácsorog, ahol a CSALÁD szót vágta ketté az idő, éket hasítva a sokat használt, s majdnem ennyit koptatott fogalomba.

A Teljességgel lehetetlen nevet viselő kiállítás fotókat fűz egybe, illetve tereget ki, hiszen minden kép, akár a száradó lepedő, úgy sorjázik előttünk vékony köteleken. Fotográfusok kaptak egy-egy verssort, mondattöredéket, novellafoszlányt, s a szavak keltette inspiráció vezetett végül a megörökített képhez. Ugyanitt láthatók azok a fotók is, amelyek a Spanyolnátha elmúlt évtizedének, különösképpen pedig alkotóit egybekovácsoló kertfesztiváljainak pillanataiból válogat.

A folyóirat születésnapja – ellentétben az emberi aniverszáriumokkal – nem csupán egyetlen napra korlátozódott. A kiállítások egy része február közepéig, más részük április végéig, május elejéig látható a Miskolci Galériában, de olyan is van köztük, amelyik még meg sem nyílt. Ám ahogy a jubileumoknak, úgy a tárlatnyitóknak és egyéb performance-oknak is eljön még az idejük, szépen, sorjában.