Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Arató László: Egy nagy utazóvers. (tanulmány) Alföld, 2018. 12.

2019.01.10

Az egyszavas „leértél” sor nyitja a verszárlatot, a hajnal, a „kinyílt a sáfrány ég” motívuma egyúttal nyitánnyá is teszi a kódát. Az utolsó sorok szinte himnikusak és összetettségükben is méltó befejezései ennek az intellektuális-spirituális s egyúttal sültrealista, külső és belsőroadmovie-nak. Az „a szikkadt vörösföldre zuhantál /mint létige a sorvégen stoppoló” és a József Attilától idézett verszáró „ime hát” a megérkezést a halállal társítja.A „mint alétige […] csak neked szólt érted hozzád beszélt” viszont szétválasztja a szalagról szóló halálba érkezőt és a parkolóban a vörösföldre zuhanót. A kulcsmotívum a megérkezés. Csak míg a magnószalag hőse a halába érkezik, a jelenbéli autóvezető versíró-versbeszélő a tengerhez. Az „íme hát” után két kimondatlan, le nem írt, de feltartóztathatatlan szó következik: „megleltem hazámat”. (Közös motívum a föld is, egyik a parkolóé, a másik a temetőé, síré.)Csakhogy a haza az egyik út végén, az egyik megérkezésben a halál, a másikban a tenger, az egyetemes életszimbólum. A kötetindító Rovinj hősének földre zuhanása egyfelől a halálos fáradtságé, másfelől a hálaadó, himnikus leborulásé. A háromszálú (négy- vagy ötszálú) párhuzamos montázsra és ugróvágásra épített poéma egyetlen végsőkig sűrített és mégis kétszintűnek, kétszólamúnak megmaradó végpontba fut. Kétszólamú pont – geometriai-poétikai csúcsteljesítmény. A tágas beszédhelyzet, a mozgó jelenetkeret megteremtette az egyszerre avantgárd és posztavantgárd nagyverset.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.